A becslés engedhetetlen része a szoftverfejlesztési gyakorlatnak. Általában azt állapítjuk meg így, hogy az előttünk álló feladatok megvalósíthatók-e. Sajnos az előzetesen becsült tényezőket még sokan használják nyomásgyakorlásra, pedig ennek számos káros mellékhatása van. A helyes gyakorlat az, ha helyén kezeljük a becslést, és nem felejtjük el: a becslés mindig egy pillanatképen alapul.
Egy helyesen megadott becslés valahogy így néz ki: A jelen pillanatban rendelkezésünkre álló információk és az előre látható körülmények alapján ez a feladat… Ennek természetes következménye, hogy a becsléseket folyamatosan felül kell vizsgálni, követni és finomítani.
Ha becslésekkel dolgozunk, el kell fogadnunk, hogy
- a becslések alapján számolt extrapolációk kellően kis időtávra validak
- követnünk kell a historikus adatokat, és ezek alapján folyamatosan finomítani az empirikus szorzót (általában mennyivel becslünk alá/fölé)
- a becsléstől való eltérést felesleges büntetni, inkább meg kell vizsgálni az okokat és javítani a folyamatainkat
- a becslés azok dolga, akik az adott munkát elvállalják és ténylegesen el is végzik.
Ha fentieket követve a csapat és a menedzsment közösen, nyíltan, őszintén, egymás érdekeit és motivációit figyelembe véve kezeli a becslést, és folyamatosan finomítja, pontosítja az előrejelzéseket, akkor ez képes pozitív hatást gyakorolni a mindennapi működésre. A menedzsmentnek például lehetővé teszi a korai beavatkozást és a fejlesztőknél a túlmunka elkerülését.