NÉVJEGY
Koch Tibor 1977. szeptember 27-én született Jászberényben. Másfél évvel idősebb bátyjával szüleiket a helyi Lehel hűtőgépgyárból várják haza, ahol édesapjuk esztergályosként, édesanyjuk vegyésztechnikusként öregbíti a magyar gépgyártás hírnevét.
Így aztán Tibor az első generációs értelmiségiek útjára lép, amikor (a mi más?) Lehel Vezér Gimnázium 1995-ös elvégzése után a Műszaki Egyetemre megy, mérnök-informatikus szakra.
Szabályos is lehetne a pálya, de tesz érte, hogy ne így legyen. Előbb 2001-ben belevág egy sör- és szeszipari mérnök képzésbe az akkori KEK-en, ám abbahagyja, mivel egymás után jönnek a fejlesztői munkák.
Skóciába vágyik, és 2008-ban fel is veszik egy perth-i céghez. Jól keres, és amikor jó skót módjára összespórolja a szükséges összeget, 2011 tavaszán egy éves világkörüli útra küldi magát. Amikor hazajön, a fejlesztői karriert folytatja, de a PROGmasters alapítása ismét komolyabb csavar az életében. Nős, felesége projektvezető egy energetikai cégnél.
A Lehel hűtők ikonikusak. Te láthattad, hogyan készülnek?
Ugyan nem szabadott volna, de egyszer-kétszer bevitt anyukám. Gondolom, nem hitték, hogy egy kisfiú ipari kémkedne.
Amikor a svédek megvették az üzemet, nem volt otthon para?
Voltak leépítések, de a szüleim szerencsére maradtak. Apukám esztergált, szerszámokat készített, azaz azokat a formákat, amelyekkel a különböző alaktrészeket gyártják, anyukám pedig vegyészkedett: például azokkal a habokkal kísérleteztek, amelyek a hűtőajtókban vannak. Ma már mindketten nyugdíjasok, de nem bírnak magukkal, úgyhogy állandóan tesznek-vesznek otthon.
Nem akarták, hogy a fiaiknak is legyen „rendes” kétkezi szakmájuk?
Sőt, anyukám nagyon-nagyon azt akarta, hogy tanuljak tovább. Tudom, hogy nagy szavak, de erőn felül megtettek mindent értünk.
Nem is hűtőt vagy fagyasztót hoztak Bécsből…
Hanem egy Commodore64-est… Tizenegy éves lehettem. Mit mondjak, onnantól tényleg a gép volt az éjjelem és a nappalom. Többször is megesett, hogy szó szerint órákon át nem ettem semmit, mert nem voltam képes abbahagyni a játékot.
Ez nem is vészes, van egy South Park-rész, amiben a fiúk a Warcraft elől hónapokig nem állnak fel. De a gépezés nem ment a tanulás rovására.
Nem, szerencsére. Kifejezetten jó tanuló voltam.
Mindenből?
Mindenből. Ment a matek is, ment az irodalom és a töri is. De nem voltam stréber, csak ez a csendesen mindenből ötös típus.
És ez a csendes fiú egy szép napon igazi rokker lett.
Apukám szalagos magnójáról főleg Iron Maident hallgattunk, úgyhogy jól ki volt kövezve az út… Szüleinktől egyik karácsonyra az első Pokolgép-lemezt kaptuk.
Hogy néztél ki? Hosszú haj, farmer, bőrdzseki, szegecsek és szemüveg?
Ilyesmi. Bőr és szegecsek nélkül, de a többi stimmel.
A rokker image még a Műszakin is tartott. Tényleg, miért pont oda mentél?
Többen is ajánlották, nekem meg kimondottan tetszett.
Arrafelé olyan sok a lány, mint egy metálzenekarban.
Hát tényleg nem volt túl rózsás a helyzet. De a schönherzes éveket nem cserélném el semmire.
Egyetem után rögtön fejlesztőnek állsz. Egyértelmű volt?
Persze, amióta a C64-et megkaptuk, tudtam, hogy ez baromi izgalmas világ. A kétezres évek elején meg különösen az volt.
Mégis elkezdesz egy másik képzést. Sör- és szeszipari mérnök.
Ma is nagyon érdekel, mi hogyan készül, és nagy sörös is vagyok. De az igazi álom az volt, hogy apukámmal csinálunk egy sörfőzdét.
Ebből végül semmi nem lett.
Nem, sajnos, nappalin nem ment a munka miatt, levelezőn meg szép lassan kicsúszott az életemből.
És elindult a fejlesztő-karrier.
Az első cégnél még Lotus Notes-szal dolgoztunk, de a második munkahelyemen már volt Java is, az IBM-nél már hardverezni is kellett, úgyhogy tényleg sokat tanultam az első időben.
Mígnem azt nem mondtad, elmész Skóciába.
Kicsit elegem lett, és több pénzt is akartam keresni. Skóciában voltam már előtte is, nagyon tetszett, ráadásul szerintem ott főzik a világ legjobb sörét, a Belhaven Bestet.
Simán felvettek. Nagy bátorság kellett a kiköltözéshez?
Egyedül voltam, úgy éreztem, nem veszíthetek semmit.
És amikor eleget dolgoztál és kerestél, fogtad magad és egy év alatt bejártad a világot.
Nem tudom, honnan volt a vágy. De egy cseppet sem bántam meg, annak ellenére, hogy a végére gyakorlatilag az összes erre szánt pénzt elköltöttem.
Nem épp a legnépszerűbb helyekre menté. Peru, Mexikó, Új-Zéland, Mongólia, Szibéria… Mi vonzott?
Peruban elsősorban a hegyek. Apukámmal nagyon sokat túráztunk a Bükkben, de ez azért más lépték. Egyszer irtó büszkén meséltem egy francia lánynak, hogy mit másztam meg, erre kiderült, hogy ő félprofi.
Jó, de Mongólia?
Érdekelt. El lehetett menni egy családhoz, jurtában kellett lakni, én vállaltam, hogy segítek is, így reggelente a fagyos birka-kakit szedegettem.
Még szerencse hogy hideg volt… Ahogy Szibériában is.
Nyilván rossz az image-e, de nagyon jó arcok laknak arrafelé. Elképesztő, hogy az egy év alatt milyen sokféle embert ismertem meg.
És magadat?
Az biztos, hogy sokkal-sokkal nyitottabb és magabiztosabb lettem.
Akkor nyugodtan folytattad a karriert. De miért itthon?
Szó volt róla, hogy Skóciába megyek vissza, de a cég, amelyiktől eljöttem, közben akkora mammut lett, hogy rá sem lehetett ismerni. Inkább hazajöttem.
A Virgónál találkoztál Filep Szabival.
Sokszor ebédeltünk együtt, sokat beszélgettünk és ebből szép lassan barátság lett.
És üzlet.
A bootcamp és a saját vállalkozás valami olyasmi, amit még nem csináltam korábban. De egyelőre nagyon élvezem.
Jobban, mint a bejglisütést?
Annál kevés dolgot élvezek jobban. Anyukám receptje, a titka a mazsola.
Reped?
Néha azért szokott. Semmi sem lehet tökéletes.