Early Mouse akciónk keretében, most 5 % kedvezményt kaphatsz a tandíj összegéből, amennyiben az állásgaranciával járó, utófinanszírozásos finanszírozási formánkat választod, és július 19., 23:59-ig beadod jelentkezésedet a JAVA szoftverfejlesztő képzésünkre, amely szeptember 7-én idul.

Fontos tudnivalók!

Képzésünkre csak akkor nyerhetsz felvételt, ha már rendelkezel alap szintű JAVA programozói tudással. Ha még gyakorlásra van szükséged, akkor is érdemes most jelentkezned, mert jelentkezésedet hamarabb is beadhatod, mint hogy elsajátítottad a programozás alapjait. Felvételi meghallgatásra későbbi időpontban is eljöhetsz, csak vigyázz, ki ne csússz a kezdési határidőből (szeptember 7.) illetve be ne teljen a létszám, mert abban az esetben a kedvezmény már nem érvényes.

A felvételi valójában egy személyes találkozó, amelyen te is felteheted kérdéseidet. Mi elsősorban arra leszünk kíváncsiak, hogy mit vársz a programozói szakmától. Arra is megkérünk majd, hogy „élesben” oldj meg egy programozási feladatot – de nem tökéletes eredményt várunk, csak azt szeretnénk felmérni, hogyan gondolkodsz. A felvételi összesen 2–2,5 órát vesz igénybe, a szükséges eszközöket pedig biztosítjuk, nem kell saját laptopot hoznod.

Felvételi mintafeladatok

A felvételin JAVA programozási nyelven kell a feladatokat megoldanod. A feladatok szövegei angolul vannak. Hasonló nehézségű feladatokra számíthatsz, mint az alábbiak:

Sample exercise #1

Develop a program that checks if a string entered by a user is palindrome. (A palindrome is a word that reads the same forwards as backwards. An example is “racecar” or “madam”.)

Sample exercise #2

Create a program that writes the following output to the console based on an N integer input number.
E.g. if n = 4, the output looks like this:

   o
  ooo
 ooooo
ooooooo

Felvételi mintafeladat

_2024 Fejlesztő képzés jelentkezés

Jelentkezz intenzív 6 hónapos full-stack szoftverfejlesztő képzésünkre adataid kitöltésével, és önéletrajzod feltöltésével! Írd meg nekünk néhány mondatban azt is, miért szeretnél programozó lenni! Amennyiben regisztrált felhasználó vagy, személyes adataid megadására nincs szükség.