Bárkiből programozó lehet három hónap alatt

 
Budapest, 2017.06.19. – Az intenzív programozó tanfolyamok csak néhány éve kezdtek terjedni, de máris óriási a hatásuk: Észak-Amerikában csak a tavalyi évben 18 ezer fejlesztőt képeztek. A vállalatok így gyorsabban kapnak utánpótlást, a munkavállalók pedig pár hónap alatt új karriert kezdhetnek. A rövid idejű, intenzív képzések már Magyarországon is bizonyították életképességüket.

Az informatikushiány világszerte óriási problémát jelent, azonban az úgynevezett „coding bootcampek”, vagyis rövid idejű, intenzív programozó képzések valamelyest enyhíthetnek a problémán. Az első ilyen tanfolyamok az Egyesült Államokban indultak, 2013-ban még alig haladta meg a hallgatóik száma a kétezret. 2016-ban viszont már csaknem 18 ezren vettek részt az átlagosan 3 hónapig tartó képzéseken, a Kanadára is kiterjedő Coding Bootcamp Market Sizing Report szerint.

Manapság nagyon sok olyan programozóra van szükség, akik rutinfeladatokat oldanak meg, ezt pedig egy 3 hónapos tanfolyam alatt be lehet gyakorolni – magyarázza Filep Szabolcs, a PROGmasters egyik alapítója és mentora.

„Aki intenzív képzésre jelentkezik, az jellemzően dolgozott már valamilyen munkakörben, és nincs lehetősége évekre visszaülni az iskolapadba. Ugyanakkor hajlandó keményen tanulni egy jobb jövőért” – mondta Filep Szabolcs. A PROGmasters alapítója szerint ez nem feltétlenül több fizetést jelent, korábbi képzésük részvevői között volt például kutató biológus és vállalkozó, most pedig tőzsdei elemző és négy nyelven beszélő HR-es tanul náluk programozni.

Megjelenések:
Világgazdaság online – Bárkiből programozó lehet három hónap alatt
Profigrammers blog – Három hónap alatt programozó?