Egy résztvevő feljegyzései

Annak idején, amikor jelentkeztem, nem voltam túl tapasztalt programozó, de egy évig viszonylag intenzíven tanultam programozni egy műszaki szakközépben, még ha utána teljesen más területre is szakadtam, és hat évig egy sor kóddal sem találkoztam. Azt gondoltam, nagyjából az lesz a képzésben, amivel annak idején találkoztam: begyakorolhatom a mindenféle logikai, meg aritmetikai elképzelések lekódolását Java nyelven, meg tanulunk pár látványos extrát. Ez nagyon gyorsan megdőlt. A felvétel után kapott felkészülési anyag tulajdonképpen bőven lefedte azt, amiről azt hittem, a három hónap szólni fog. Ha adhatnék tanácsot a két hónappal ezelőtti önmagamnak, azt mondanám, hogy a felkészülést nem lehet túl komolyan venni, vagy túl korán kezdeni. Kell még elköteleződés, egy nagy adag kíváncsiság, érdeklődés, elszántság és kitartás. A lényeg, hogy a képzésben egészen más szintről indultunk, mint sejtettem volna. Elképzelni sem tudom, mi lesz, mikorra befejezzük. 🙂

Ha össze kellene foglalnom az első két hét tapasztalatait, röviden: intenzív volt, ennek összes sajátosságával. A kellemes “mellékhatás” az volt, hogy rengeteg újdonságot tanultam. Igazából sokkal többet is, mint vártam volna. Sokkal szélesebb keretben tudom szemlélni egy programkód életét. Néha pedig olyan billentyűkombinációkat próbálok használni a legkülönbözőbb felületeken, amik a fejlesztői környezet sajátjai. Azt hiszem, kezdek sejteni valamit. Legalábbis valami megszokás mindenképpen kialakulni látszik. 🙂

Rengeteg konkrét technikát, fogást kiemelhetnék a tanultakból, mégis azt hiszem, a legjobban valami ettől sokkal leírhatatlanabb fogott meg: az egymáshoz viszonyulás, a hangulat, és az egész miliő, amiben együtt létezünk. Persze rengeteg módszert tanulunk, de ezt olyan keretbe ágyazva, ahol új viszonyba kerülök a feladattal azon keresztül, hogy azokat éppen egyedül, társsal vagy csapatban, mentorálás mellett oldjuk meg. A programozást nagyon szerettem mindig is. Adott valamilyen konkrét probléma, és ahhoz valamilyen jól ellenőrizhető megoldást kell találni. Itt ez kiegészül azzal, hogy kitaláljuk, rendszerezzük, és megosztjuk a feladatokat is, és közösen gondolkodunk. A csapat könnyen egymásra talál – így könnyű elfelejteni, hogy aktív, tudatos munka van a képzésbe építve arra, hogy ez ilyen zökkenőmentes legyen. Mentoraink gondoskodásából, végtelen türelméből érezhető, hogy teljes szívvel viseltetnek irántunk haladásunk kísérésében, segítésében. Néha aggódom is azon, mennyire lestrapálhatjuk őket egy hosszú napon. 🙂 Ez az egész talán egyszerűnek hangzik, mégis valami leírhatatlan dolog átélni. Ez fog meg leginkább az itteni élményekből.

Ami egyelőre a legnagyobb kihívást jelenti, hogy gyakran érzem a saját korlátaim. Rengeteg az anyag, sokat kell koncentrálni. Házi feladatokat is kapunk, így némely napokon szinte a teljes időm ráfordítását igényli a tanfolyam. Ezt a pillanatnyi fáradtságot most nagyon érzem a csapaton is. Úgy tűnik, a harmadik hétre valamelyest kimerültünk. Nem hiszem, hogy ezzel bármilyen probléma lenne, vagy hogy ennek nem így kéne működnie. Az intenzív munka fárasztó. Még igazán tanulom, hogyan is tudok jól gazdálkodni az erőforrásaimmal az újfajta terhelés alatt.

Arról, hogy milyen a csapat, már írtam valamelyest, az ismétlés pedig még programkódból sem szerencsés. 🙂 Bár valamikori szakmám által nem egészen ismeretlen számomra a csoportalkotás, mégis, néha nem győzök csodálkozni, hogy azzal együtt, milyen sokszínűek vagyunk, sokféle háttérrel, tudással, tapasztalatbeli különbségekkel, milyen jól megtaláljuk a közös hangot, ha munkáról van szó. Nagyon lelkes a csapat, és inspiráló a részének lenni. A mentorok pedig valóban rengeteget adnak hozzá a munkához, ami itt folyik.

Abban nem kételkedem, hogy rengeteg hasznos eszközt, eljárást megismerünk a hátralévő időben. Az elvárásom magam felé az aktivitásom megőrzése. Nem könnyű tartani a tempót, de nem lehetetlen, ezt is tudom.

Csuvik Gábor vagyok, szociális munkás. Foglalkozom sok mással is, amik egyáltalán nem tartoznak a programozás témakörébe. A pályaváltás motívuma talán közalkalmazott pályatársaimnak nem annyira kérdéses. Hosszú úton keresztül, jelentős kerülővel jutottam el ide, a PROGmasters képzésére. A programozás régi-új szenvedélyem, most pedig ezen felül egy új esély is számomra.