Tényleg lehet piacképes tudásom diploma nélkül is?
Akkor is van esélyem, ha eddig teljesen más területen dolgoztam?
Találtok nekem munkát, vagy egyedül kell majd állást keresnem?
Mennyi időn belül tudok elhelyezkedni?
Valóban junior szoftverfejlesztőként fogok dolgozni?
Mennyit fogok keresni kezdőként? És pár év múlva?

Szinte valamennyi, a karrierváltást fontolgató diák ezeket a kérdéseket teszi fel nekünk elsőként. Ezért az Informatikai Vállalkozások Szövetségénél (IVSZ) kezdeményeztük, hogy egy független audittal segítsenek átláthatóvá tenni a hazai bootcamp piacot, és hitelesítsék a meghatározó iskolák adatait. Lássuk a számokat!

Diákjaink harmada legalább 7 év munkatapasztalattal kezdett el programozni

A bootcamp piaci audittal párhuzamosan elvégeztünk egy, az IVSZ által ellenőrzött kutatást volt diákjaink körében. Ebből kiderült, hogy a 2015 és 2019 között végzett hallgatóink jelentős, átlagosan 5 év munkatapasztalatot szereztek, mielőtt elkezdték a full stack fejlesztő képzésünket, sőt, diákjaink több mint egyharmada (38 százaléka) már legalább 7 éve dolgozott a korábbi szakmájában, amikor a karrierváltás és az informatikai pálya mellett döntött.

Sok hallgatónk dolgozott vendéglátósként vagy az idegenforgalomban

Alumni kutatásunk alapján kijelenthető, hogy 5 hónap tanulás után bármilyen szakmai múlttal sikeresen lehet új karriert kezdeni informatikusként. Végzettjeink között egyenlő arányban (16,3-16,3 százaléknyian) vannak azok, akik a képzés előtt az IT-szektorban, vagy az értékesítés és kereskedelem, esetleg a gyártás, termelés területén szereztek szakmai tapasztalatokat. Diákjaink 12 százaléka pedig vendéglátósként vagy az idegenforgalomban dolgozott a pályaváltás előtt, míg 8,7-8,7 százaléka egészségügyi vagy pénzügyi területről jelentkezett hozzánk.

 

Minden diákunk álláshoz jutott az IT-szektorban

A tavaly év végéig végzett 187 diákunk szakmai felkészültségét bizonyítja, hogy – a PROGmasters közvetítésével vagy önállóan – 100 százalékuk el tudott helyezkedni különböző IT munkakörökben.  Ráadásul közel kétharmaduk (61 százalékuk) a képzés után 1 hónapon belül, további egyharmaduk (34 százalékuk) pedig 2-4 hónap múlva álláshoz jutott: 90 százalékuk szoftverfejlesztőként, kisebb részük pedig például tanácsadóként vagy mobil fejlesztőként kezdett el dolgozni.

 

Pár év alatt az 1 milliós álomhatár is elérhető

Az IVSZ által ellenőrzött kutatásunk szerint a karrierváltás után jelentősen növekedett hallgatóink átlagos havi jövedelme. Míg ugyanis a korábbi szakmájában csupán diákjaink harmada (37 százaléka) keresett legalább havi bruttó 300 ezer forintot, addig junior informatikusként már 10-ből 9 fő (90,2 százalék) vitt haza bruttó 300 és 600 ezer forint közötti kezdő fizetést. Ráadásul a 2016 óta végzett hallgatóinknak már közel negyede (22,8 százaléka) keres bruttó 600 ezer és 1,2 millió forint közötti összeget.