Sok sci-fi foglalkozik azzal, hogy a jövőben eljön-e majd egy olyan kor, amikor az emberek gépekbe, robotokba szeretnek bele. A nő (Her) című film is ezt a témakört dolgozza fel és rengeteg filozófiai és programozással kapcsolatos kérdést vet fel. Például: lehet-e valakit szeretni, aki nem létezik? Illetve tudnak-e a közeljövőben majd a programozók olyan jó/rossz munkát végezni, hogy az általuk készített program életre keljen?
Theodore, a magányos író, akit elhagyott a felesége és akinek helyzetén az sem segít, hogy az a munkája, hogy mások helyett szerelmes leveleket ír, megvásárolja új operációs rendszerét (OS), akibe hamar bele is szeret. Samantha, az új OS okos és vicces, egyszerre épül fel az őt programozók DNS-einek sajátosságaiból, abból a tudásból, amit az interneten talál, emellett pedig képes megfigyelés alapján is elsajátítani emberi szokásokat. Tehát Samantha nem csak egy mesterséges intelligencia, de olyannyira képes egy emberre hasonlítani, hogy attól függetlenül, hogy nem létezik fizikai kivetülése, Theodore képes őt egy létező entitásként felfogni és kezelni.
Ember + Operácós rendszer = <3
A film izgalmát az jelenti, hogy nem csak Theodore lesz szerelmes Samanthába, hanem ezek az érzések az OS részéről is viszonzásra kerülnek. A kapcsolat, amelyet a film bemutat, egészen valódinak tűnik, kicsit talán egy távkapcsolathoz hasonlítható, de megvannak a fönt és lent periódusok is. A néző az elején úgy érzi, hogy ilyen nincs, és ez nevetséges, de a végére meg lehet érteni Theodore érzéseit. Samantha szinte már valóságossá válik, mígnem kiderül, hogy másik 641 emberbe is szerelmes.
Jó vagy rossz programozó?
A film kapcsán bennünk az a kérdés merül fel, hogy az a programozó gárda, amely létrehozta Samanthát jó, vagy rossz munkát végzett? Akár rá is vághatnánk, hogy rosszat, hiszen egészségtelen beleszeretni egy virtuális eszközbe. Azonban, végiggondolva, Theodore nagyon sokáig boldog volt Samanthával, ahogy hús-vér barátja Amy is, aki szintén a saját OS-ébe szeretett bele. Ezek az érzések az emberek részéről valódiak voltak.
Sok esetben, pedig ténylegesen rossz programozónak is tarthatjuk az OS létrehozóit, hiszen a szakembereknek, akik létrehoznak egy operációs rendszert, kereteket kellene szabniuk annak, így Samanthának is meg kellett volna maradnia annak az eszköznek, aminek szánták és nem túlnőnie feladatán.
Az emberi faj vége?
Az ember mindent megteremt magának, amire szüksége lehet. Amint megjelenik a kereslet, válaszként ott a kínálat is. Egy tökéletes ember lehetne csak hibátlan személyi asszisztens, vagy társ? Ha ennyire hajkurásszuk a tökéletességet, hogy mindannyian gépekbe szeretünk majd bele a közeljövőben, akkor nincs-e az ember kihalásra ítélve? Ilyen és még sok ehhez hasonló elgondolkodtató kérdést vet fel ez a film.
Attól viszont nem kell tartani, hogy a programozás pár éven belül ne érné el azt a szintet, amivel Samantha életre kelthető lenne.