A kezdetek…
Van, aki megunta a korábbi munkáját, mások nagyobb szabadságra vagy kreatívabb munkakörre, esetleg külföldi munkára vágynak, ám a legtöbben csak sokkal több pénzt akarnak keresni. Te miért váltottál?
Tizenhárom éven keresztül, egészen 32 éves koromig vendéglátósként dolgoztam különböző pozíciókban, utoljára a Rákóczi téri Csigában. Bár a helyet imádtam, a vendéglátózásban ennyi idő alatt fizikailag nagyon elfáradtam. Ráadásul a szakma sem kínált túl sok perspektívát számomra, ezért elhatároztam, hogy valami teljesen új dologba kezdek. Egy olyan hivatásra vágytam, ami folyamatos előrelépési és fejlődési lehetőséget, valamint egy kicsit más közeget kínál, mint a vendéglátóipar. És persze rendes, bejelentett fizetést. Mindez pontosan 2,5 éve tudatosult bennem: akkoriban még a Java és a programozás szavak nem sokat mondtak nekem.
Akkor mégis honnan jött az ötlet, hogy programozó legyél?
A számítógépezés soha nem állt távol tőlem, egy fél napot is simán eltöltöttem a monitor előtt ülve, ha izgalmas volt egy játék. Akkor viszont csinálhatnék már valami értelmeset is a gép előtt, amivel még pénzt is lehet keresni – gondoltam. Pont abban az időszakban láttam meg egyre több cikket a bootcampekről, amelyek 4 hónap alatt pályaváltást ígértek. Mivel nagyon megtetszett a lehetőség, eldöntöttem, hogy kicsit utánanézek, miről szólnak ezek.
Miután megnézted, hogy mit kínálnak a nagyobb bootcampek, miért a PROGmasters mellett döntöttél?
A PROGmasters nevével akkor még nem nagyon találkoztam sehol, de valahogy mégis kikötöttem az oldalukon, és több dolog miatt is szimpatikusak lettek. Egyrészt azért, mert 4 hónapos képzést indítottak és ennél több időt 32 évesen már nem nagyon tudtam rászánni arra, hogy iskolába járjak. Pláne, hogy nem volt egy évre, vagy akár még hosszabb időre elegendő tartalékom. Nagyon szimpatikus volt még a mentorokról készült leírás és az is, hogy az egész suli nagyon személyes, családias benyomást keltett.
Milyen volt a felvételi?
Totális kudarc. Legalábbis az első része. Jelentkeztem hozzájuk, megírtam a motivációs levelet is, így behívtak a vizsgára. A programozási felvételi előtt begyakoroltam a kapott próbafeladatokat, a „fotelből” jól ment minden. Csakhogy én nagyon izgulós típus vagyok „éles” helyzetekben. Emlékszem, hogy a felvételin elkezdett remegni a kezem, elvörösödött az arcom és teljesen leblokkoltam. Csak néztem a monitort tehetetlenül, semmit nem tudtam megcsinálni úgy, ahogy akartam. Igaz, elég maximalista vagyok.
Ez így elég rosszul hangzik. Volt folytatás?
A programozási vizsga után egy HR-szakértővel készült interjú következett, majd angolul kellett beszélgetnem a PROGmasters egyik alapítójával, Koxival. Emlékszem, mondtam neki, hogy tudom, nagyon rosszul sikerült az írásbeli rész, pedig rengeteget készültem, az összes próbafeladatot megoldottam és nagyon akarom ezt a képzést. Így aztán egy csomó szakmai dolgot kérdezett tőlem, amikre többnyire tudtam is válaszolni. Azt hiszem, látta rajtam, hogy nagyon lelkes vagyok. Akkor már a Csigában is felmondtam azzal, hogy februártól programozó leszek. Nem volt semmilyen „B” tervem.
Miért vettek fel, ha rossz lett az írásbelid?
Mivel nagyon bíztam magamban, érthető módon eléggé megijedtem a programozási vizsgán. A szóbeli felvételi után viszont Koxi mondta a másik alapítónak, Szabinak, hogy a gyenge írásbelim ellenére is szeretne felvenni, mert pont ilyen lelkes emberre van szükség. Szabival a felvételin nem találkoztam, csak telefonon beszéltünk utána, emlékszem, pont egy szombati napon hívott. Kérte, hogy meséljek magamról és arról, hogy miért akarok programozó lenni. Egy órát beszéltünk aznap, és végül este tízkor visszahívott, hogy fölvettek!
Jobban érdekelte őket a lelkesedésed, mint az, hogy van-e érzéked a programozáshoz?
Úgy tűnik. Eleve a lelkesedésem miatt választottam a PROGmasterst, hiszen máshol nincs programozási felvételi. Noha korábban közöm nem volt a programozáshoz, úgy voltam vele, hogy inkább rágyúrok a felvételire, mert itt majd sokkal motiváltabb és lelkesebb emberekkel lehetek együtt, akik nem teljesen kezdők. Az is fontos, hogy a programozás már nem egy magányos munka, nem arról szól, hogy beülsz a sarokba és onnan nyomod egyedül. Ebben a szakmában is emberek dolgoznak együtt csapatokban, ahol nagyon fontos a beilleszkedés és az együttműködés. Én vendéglátósként megtanultam, hogyan kell a vendégekkel és a kollégákkal bánni, hogyan kell kommunikálni. Szerintem ezek a legfontosabb készségek manapság, és a Szabiék elég alaposan fel is mérték ezeket a felvételi során.
Mondtad, hogy mindig szerettél „gépezni”. Ez tényleg elég ahhoz, hogy valaki programozó legyen?
Egyetlen dolog kellett ahhoz, hogy 2,5 év alatt eljussak idáig: a szenvedély. Ha valaki élvezi a problémamegoldást, azt, hogy akár órákon keresztül kutatja egy-egy programozási probléma okát, akkor minden képessége megvan ahhoz, hogy elvégezzen egy bootcampet. A programozásnak rengeteg ága van, ezért mindenki megtalálja majd azt a munkát, amiben kiteljesedhet. Sokan viszont csak azért lesznek programozók, mert „ez egy száraz meló, de legalább jól fizet”. Ez a hozzáállás nagyon kevés, én ugyanis szinte minden nap eufóriát érzek, amikor megoldok egy problémát. Aki ugyanezt érzi, az jól boldogul majd ezen a pályán, az elhelyezkedéshez szükséges alapokat pedig megtanulja a bootcamp keretében.
Mennyire kell matekzseninek lenni ahhoz, amit csinálsz?
A matek abszolút nem alapfeltétel ahhoz, hogy valaki programozó legyen, csak a szakma bizonyos területein nélkülözhetetlen. Egy matekzseni nagyon sikeres lehet azokban a munkákban, ahol algoritmusokat kell írni – ilyen például a data science –, de az a terület, amire a PROGmasters is koncentrál, a webfejlesztés nem a matekra épül. Sokkal fontosabb, hogy az ember sokoldalú és kreatív legyen, olyan, aki új helyzetekben is feltalálja magát és nyitott a folyamatos tanulásra. Fontos, hogy jó problémamegoldó, önálló gondolkodásra és munkára képes, de csapatmunkára is alkalmas légy.
Egy bootcamp sokba kerül, ráadásul a tanulás mellett 4 hónapig aligha jut idő a pénzkeresésre. Hogyan finanszíroztad mindezt?
Mivel már a felvételi előtt felmondtam a Csigában, ráadásul soha nem voltam képes takarékoskodni, egy forint sem volt a zsebemben, amikor felvettek. Így persze fel sem merült bennem, hogy ki tudok fizetni nagyjából egymillió forintot a képzésre, ezért a halasztott részletfizetés mellett döntöttem. Szerencsére van egy nagymamám, akitől segítséget kérhettem. Mondtam neki, hogy tudom, sok butaságot csináltam már életemben, sok pénzt elköltöttem már hülyeségekre, de utoljára segítsen nekem, és a képzés idejére, azaz 4 hónapig adjon havi százezer forintot a legalapvetőbb költségeim fedezésére. Ő is látta rajtam, hogy nagyon hiszek magamban, ezért odaadta a pénzt. Az egyik barátom kávézójában pedig négy hónapon keresztül hitelre fogyasztottam azzal, hogy majd utólag, a programozói fizetésemből kifizetem a számlát. Mivel négy hónapig szinte tényleg a létminimumon éltem és semmi pénzem nem maradt, mást se csináltam a képzés alatt, csak tanultam. Napi 8 órában a PROGmastersnél, utána otthon szinte ugyanennyit. Néha úgy tűnik, hogy már hosszú évek elteltek azóta, pedig csak 2,5 éve jelentkeztem a képzésre, és épp két éve helyezkedtem el a munkahelyemen.
A képzés…
2,5 éve elkezdted a képzést. Simán ment minden?
A legelején úgy éreztem, hogy óriási lendülettel és előnnyel indulok, mert a felvételi után kapott felkészítő anyagokat – több társammal ellentétben – egytől-egyig nagyon alaposan megtanultam. Sőt, még a szorgalmi feladatokat is megcsináltam. A bevezető rész után viszont a nehezebb, algoritmusos feladatok következtek. Ezeket a szakirányú egyetemet végzett társaim nagyon simán oldották meg, mivel nekik ezek nem jelentettek újdonságot.
Akkor mégiscsak kifogott rajtad a matek?
Volt egy elég nehéz időszakom a négy hónap alatt. 13 év munka után visszaülve az iskolapadba sokszor úgy éreztem nap végén, hogy bizsereg a fejem, hiszen teljesen elszoktam már attól, hogy minden nap új tudást sajátítsak el. Ezért ez az első pár hét nagyon fárasztó volt, pláne mert maximalista vagyok, óriási volt bennem a bizonyítási vágy, így azt éreztem, hogy miközben a legjobbak között szeretnék lenni, kezdek lemaradni a társaimhoz képest.
Hogy sikerült így az első vizsgád?
Egyszerűen. Az első vizsgán nem adtam le semmit, noha a feladatok többségét szerintem jól oldottam meg. A tökéletességre törekvésem miatt mégsem voltam maradéktalanul elégedett magammal, ezért inkább kitöröltem a megoldásokat. Ez volt számomra a totális holtpont: ugyanolyan vizsgadrukk kapott el, mint az írásbeli felvételin. Ennek ellenére meg sem fordult a fejemben, hogy félbehagyom a képzést, nem jellemző, hogy feladom, amibe egyszer belevágok. Szerencsére a pótvizsgán majdnem maximum pontszámot értem el, onnantól kezdve pedig az összes többi vizsgát is gond nélkül teljesítettem.
Neked elegendő „élesben” az, amit az iskolában a programozói szakma alapjairól hallottál?
Négy hónap alatt megtanultuk ugyan a szoftverfejlesztői szakma és az egyes programnyelvek alapjait, de mivel különböző cégekhez kerültünk, amelyek egymástól eltérő technológiákat és szabályokat alkalmaznak, ezért a napi munkánk jelentősen is eltérhet attól, amit az iskolában tanultunk. Ez viszont nem probléma. A gyakorlati munkánk szempontjából ugyanis fontosabb az a képesség, hogy megtanultunk alkalmazkodni az újdonságokhoz. Én például az elmúlt két évben négy új programnyelvet tanultam meg használni, amelyekkel a suliban nem foglalkoztunk. Tehát a nyitottságot, az alkalmazkodóképességet és az új tudás elsajátításának módszerét is fejlesztette a képzés.
Mi a helyzet a soft skillekkel, hasznát veszed ezeknek a munkád során?
Én a vendéglátós múltamnak köszönhetően szerencsére elég erős soft skillekkel érkeztem a képzésre. Viszont szembetűnő volt, hogy akik nem, azok ezen a téren is rengeteget fejlődtek négy hónap alatt. Voltak például nagyon introvertált társaim is, akik a képzés legelején még a kommunikációs készségeket fejlesztő improvizációs játékok során is befeszültek. Két-három hét elteltével pedig már ők rajongtak a legjobban ezekért. Sokan nem is gondolják, milyen fontosak ezek a képességek a mindennapi munka során. Például az, hogy megtanuljuk jól kezelni a konfliktushelyzeteket, vagy, hogy megfelelően képviseljük az érdekeinket. Az én elég gyors szakmai előrelépésem például a tudásom és a munkám mellett annak köszönhető, hogy jól kommunikálom a saját eredményeimet is. Én azt látom, hogy a soft skillek egyértelműen tükröződnek a fizetésben is. Persze mindig lehet még fejlődni: nekem az a célom, hogy kevésbé legyek nyers, türelmetlen vagy kritikus a jövőben.
Mit kaptál még a képzésen, amit hasznosítani tudsz az életben?
Szerintem plusz volt az agilis módszertan, amiről tudtam, hogy nem mindenhol tanítják meg ennyire alaposan. Mi már a képzés végén is ennek megfelelően csináltuk a projektmunkát. A munkahelyemen pedig ugyanez a rendszer fogadott, ami nem minden junior számára természetes. Emellett a képzés részeként kötelező volt elolvasnunk két clean code könyvet is, amik sok fejlesztőnek például teljesen kimaradtak, noha ezek a gyakorlati munkánkhoz is nagyon hasznos szakirodalmak. Az egyik, a Túlélőkönyv programozóknak nem is a kódolásról szól, hanem arról, hogyan viselkedj programozóként, hogyan kommunikálj a mindennapokban, azaz hogyan legyél profi.
Hol helyezkedtél el szoftverfejlesztőként két éve?
A képzés után a nagyjából 150 fős Apertus Nonprofit Kft. munkatársa lettem, amely Magyarország legnagyobb eLearning fejlesztő és szolgáltató cége, körülbelül százezer felhasználó számára készítünk különféle tananyagokat. Mivel a cég támogatásával gyakorlatilag a munkába állásom óta folyamatosan képzem magam, ráadásul már az első fél évben is olyan feladatokat kaptam, amikre sok junior évekig vár, így az elmúlt két évben elég gyorsan ívelt felfelé a karrierem. Manapság már vezető fejlesztőként egy kisebb, de nagyon motivált csapat irányítása a feladatom.
A szoftverfejlesztői élet…
A képzés után hogy ment az elhelyezkedés?
Mivel a Szabiék tudták, hogy nincs félretett pénzem, tehát nem tehetem meg, hogy a tanfolyam után még hónapokig járkálok állásinterjúkra, ezért még a korábban vállaltnál is gyorsabban megoldották az elhelyezésemet. Összesen egyetlen interjún vettem részt, az Apertusnál, amely egy héttel a képzés befejezése után felvett. Azóta sem bántam meg, hogy nem keresgéltem tovább.
A cégnél bedobtak a mély vízbe?
Azonnal egy komoly projektet bíztak hármunkra-négyünkre: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapjainak felújítását. Rengeteg új, addig teljesen ismeretlen technológiát kellett alkalmaznunk, így nagyon sokat tanulhattam már abban a projektben is.
Tudnál mondani még olyan projektet, amire nagyon büszke vagy?
Persze, több ilyen is van. Az egyik barátom cége lakás-automatizálással foglalkozik. Miután végeztem a PROGmastersnél, elkezdtem neki is dolgozni, és teljesen egyedül írtam egy távolielérés-szoftvert, ami a mobilapplikáció és az épület közötti kommunikációt biztosítja. Ennek segítségével a távolból, egy mobillal működtethetjük az egész házat, például a biztonsági rendszert, a fűtést, a redőnyöket vagy a világítást. Büszke vagyok rá, hogy az általam írt szoftvert használják már rengeteg otthonban.
A bootcampekkel szembeni gyakori ellenérv, hogy egy pár hónapos tanfolyam nem ér fel a 3-5 éves egyetemi képzéssel. Te érezted már, hogy „másodrendű” lennél a diplomás kollégáidhoz képest?
Én is látom, hogy gyakori vitatéma ez a különböző szakportálok fórumain, mindig felbosszantom magamat rajta. A munkahelyemen rajtam kívül szinte minden kollégám egyetemet végzett, mégsem éreztem soha, hogy hátrányban lennék velük szemben. Szerintem az egyetem annak jó választás, aki huszonévesen kitalálja, hogy programozó akar lenni és szeretne egy konkrét területre specializálódni, például algoritmusokat akar írni. Én viszont 32 évesen döntöttem úgy, hogy szoftverfejlesztő leszek és nem hiszem, hogy valaha is például mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozom majd. Ahhoz ugyanis tényleg nélkülözhetetlen az egyetemen elsajátítható, alapos elméleti tudás. Én tehát egy intenzív és gyakorlatorientált képzést kerestem. Szerintem nem érdemes összehasonlítani az egyetemi képzést a bootcampekkel, mert mást tanítanak, más módszerekkel és eltérő céllal. Viszont az alapvetően elméleti egyetemi képzés és az inkább gyakorlati fókuszú bootcampek jól kiegészítik egymást, ha valakinek van lehetősége mindkettőt elvégezni.
A programozással kapcsolatos két leggyakoribb sztereotípia, hogy nagyon jól fizető és nagyon unalmas szakma. Melyik igaz ezek közül?
A jó fizetés abszolút igaz sztereotípia, és azt is elhiszem, hogy vannak unalmas részei is a programozói munkának, de személyes tapasztalataim szerencsére nincsenek erről. Azt gondolom, hogy az élet más területeihez hasonlóan erre a szakmára is igaz, hogy annyit fogsz kivenni belőle, amennyit beleraksz. Aki kevés energiát fektet a saját képzésébe, aki nem keresi folyamatosan az újdonságot jelentő feladatokat, aki nem törekszik arra, hogy kreatív munkát végezzen, az egy unalmas munkahelyen vagy egy unalmas projekten fog dolgozni.
Maradjunk a fizetésnél: neked mennyivel nőtt a béred, amióta elhelyezkedtél?
A fizetésem most több mint a duplája annak, amivel két éve kezdtem, így abszolút elégedett vagyok vele. A korábbi, üzletvezetői jövedelmemnek szintén a dupláját keresem most, csak míg vendéglátósként napi 16 órát dolgoztam, addig manapság csak napi nyolc órát vagyok bent a munkahelyemen. Ráadásul külső munkáim is vannak, például a már említett lakás-automatizálási projekt. Szóval valóban igaz, hogy ebben a szakmában a határ a csillagos ég, ha szorgalmas az ember.
Mit szeretsz legjobban a munkádban?
Nekem nagyon fontos volt két éve, hogy egy viszonylag kicsi céghez kerüljek, ne egy óriási, hierarchikus szervezethez, hiszen arra vágytam, hogy ne korlátozzanak és legyen terem a kiteljesedésre. Azt szeretem a munkámban, hogy van döntési szabadságom és ezzel együtt persze felelősségem is. Imádom, hogy folyton új dolgokat tanulhatok és próbálhatok ki, újabb és újabb problémákat oldhatok meg, tehát minden egyes nap ér valamilyen sikerélmény.