Gépésztechnikusként érettségizett, számítógépes szerkesztő szakiránnyal, aztán szociális munka BSc-t és interkulturális pszichológia és pedagógia MA-t végzett. A programozás előtt évekig szenvedélybetegekkel foglalkozott, mint szociális munkás. Interjú volt képzettünkkel, Csuvik Gáborral.

 

Miért fordultál vissza az informatika felé és miért pont a szoftverfejlesztést választottad?
Nem volt nagyon egyenes a karrierutam. Annak idején, a középsuli után azt gondoltam, az önmegvalósítás nagyon fontos nekem, és én emberekkel, csoportokkal, a társadalommal akarok foglalkozni. Nagyon szerettem is ezt az életet, kalandos volt, sokféle történéssel, tapasztalással. Dolgoztam hajléktalanokkal, kutattam tanyákon és telepeken, terápiás módszereket tanultam, megjártam röviden a gyermekvédelmet, és hosszabban a szenvedélybeteg-ellátást. Nagyjából ezek az élmények formáltak olyanná, amilyen vagyok, itt építettem identitást. Tényleg nagyon szerettem, de könnyű benne kiégni, pláne úgy, ahogyan én töltöttem az utolsó évem: két állással, hogy a maradék időmben képzésekre járjak. Egyszerűen nem volt fenntartható. Bár a fejemmel tudom, hogy nagyon nehéz valamit elhagyni, ami közel tíz évig az életem volt, akkor nem tűnt annak – valamilyen túlélési ösztön kapcsolt itt be. A számítógépekkel való bíbelődés hobbim volt már, mióta az eszemet tudom, a programozás is, amióta középiskolában megírtam az első igazi alkalmazásom. Azóta azt mondom, hogy ami itt történt, az egy másfajta egyensúly megkeresése volt: hobbiból lett főállás, főállásból hobbi.

Több iskola is van a piacon, miért a PROGmasters-t választottad?
Nem volt túl tudatos a döntés igazából. Akkoriban nem láttam át annyira a képzési piacot, mint manapság. Olyan ismereteim sem voltak, ami alapján igazán jól dönthettem volna. Jelentkeztem több helyre is, és a PROGmasters-nél történtek a leggyorsabban a dolgok. Közben meg mindenki nagyon kedves volt. Úgy éreztem, jó helyen leszek.

Hogyan készültél a felvételire?
Még az előző munkahelyemen – egy drogrehabon – dolgoztam, amikor készülni kezdtem. Nagyon elkapott egy új lendület, hihetetlenül hajtott ez az új lehetőség. Olvastam este, kódot írtam éjszaka. Nagyon jóleső, izgalmas időszakként emlékszem erre, tényleg egy új reményt láttam, amiért nagyon akartam dolgozni. Amikor kiderült, hogy felvettek, gyűjtést kezdtem, mert a közszférából nem volt megtakarításom ahhoz, hogy megfizessem a képzés részleteit, és néhány hónapot a munkaerőpiacon kívül töltsek. Innentől már nagyon beindult minden, sokkal gyorsabban történt az átmenet, mint vártam, és rövidesen már indult is a képzés.

Mikor érezted először azt a képzés közben, hogy meg fogod állni a helyed szoftverfejlesztőként?
Nagyon aggódtam közben, nagyjából csak az utolsó két hét telt úgy, hogy azt éreztem van rutinom a kódolási feladatok megoldásában. Előtte nagyjából naponta új technológiát tanultunk és már mentünk is tovább. Persze később összeállt minden, de akkor kicsit olyan érzés volt, mint amikor a csapatépítőkön hátra kell dőlnöd, hogy a többiek elkapjanak. Mindenki azt mondta, jó lesz majd, meg ne aggódjak, de azért valamennyire féltem. Nem tudtam, mennyire felelek meg az elvárásoknak, mit szólnak majd a szokatlan karrierutamhoz, meg hogy nem tanultam számelméletet az egyetemen.

A képzés elvégzése után a munkába állás könnyen ment? Például könnyen beilleszkedtél az új helyre? Gyorsan belejöttél a munkába?
Most, hogy kérdezed, az előző kérdésre inkább azt válaszolnám, igazán magabiztos csak néhány hónappal a munkába állásom után lettem. Ténylegesen akkorra ért meg bennem minden. Egyébként igen, szokatlanul könnyen ment a munkába állás. Azt hiszem, talán a legszerencsésebbek között lehettem. A képzés utolsó hetében volt egy állásinterjúm. Amint pedig befejeződött a képzés – egy pénteki napon -, a következő héttel kezdtem a cégnél. Mivel egy sürgető projekt volt, hárman is csatlakoztunk. A technológiai illeszkedés szuper volt, a csapat pedig már legalább így részben ismerős. Nagyon tetszett ez a munkahely, izgalmas volt a projekt, amin dolgoztunk, és sokkal többet tanultam, mint vártam volna.

Mi volt az amiben a PROGmasters képzése segített, a kódoláson kívül?
Leginkább azért vagyok hálás, hogy a PROGmasters egy nagyon megtartó, biztonságos közeg volt, amiben lehetett fejlődni. Nagyon sok támogatást és visszaigazolást kaptam itt. Nem utolsó sorban, pedig barátokat szereztem, akikkel továbbra is támogatjuk egymást.

Most a Prezinél dolgozol. Hogy érzed magad?
Fantasztikusan. Nem nagyon gondoltam, hogy lehetséges cél számomra a Prezi, még nagyjából akkor sem, amikor felvettek. A „magyar Google” szerintem az egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb IT cég az országban. Ami engem ide vonzott, az a cég elkötelezettsége a társadalmi ügyek iránt. A cég ovija, a Nyitottak vagyunk projekt, a Skool programban vállalt részvétel, a vállalat transzparenciája, mind afelé mutatott, hogy a cég értékrendje jó összhangban lehet az enyémmel.

Milyen feladataid vannak? Tudod hasznosítani a képzésen tanultakat?
Igen is és nem is. Az előző munkahelyemen sok olyat tanultam, ami a képzésnek nem volt része – többek között front end fejlesztést és DevOps-t. Ennek köszönhetően most full-stack fejlesztőként dolgozom, ami azt jelenti itt, hogy sokféle dolgom lehet. Több nyelven is írunk kódot, az alkalmazás néhány szelete fölött teljes felelősségünk van, tervezéstől az üzemeltetés bizonyos részleteiig. Persze ezek mind a képzésen tanultakra épültek, de például most nem fejlesztek Javában. Webfejlesztéssel foglalkozom mindazonáltal továbbra is, tehát azért nem kerültem messzire, a képzésen tanultaktól.

Hogy néz ki egy napod?
Jelenleg egy szolgáltatás átalakítását végezzük a csapattal, hogy egy új funkciót is támogasson. Néha pedig befutnak olyan bugok, amik a mi felelősségünk alá tartoznak, és amiket meg kell javítani.
De a mai napom például rendhagyó volt. Egy képzésen vettem részt délelőtt, ami a dizájnról szólt – mivel vizuális történetmeséléssel foglalkozunk, jó, ha mindannyian ismerjük az alapjait. A délutánom változtatások átnézésével telt, illetve javításokkal, ahol szükség volt erre. Késő délután a Skool képzésén mentoráltam, ahol hetente oktatunk pályaválasztás előtt álló lányokat programozásra ingyenesen, remélve, hogy hosszú távon növelhetjük a nők részvételét az IT területén.

Szerepet játszott a munkahely kiválasztásában, hogy épp a Prezi egyik alkalmazottjától kaptál támogatást a PROGmasters képzéséhez, ismeretlenül?
Nagyon érdekes kérdés. Annak idején, amikor a pályaváltó projektemet elindítottam egy közösségi finanszírozásról szóló platformon, nem gondoltam, hogy olyan érzéseket hoz majd, amilyeneket: nagyon kivételes volt átélni azt, hogy ennyire számíthatok az emberekre magam körül. Úgy tűnt, ha gondoskodom a világról, és segítek, ahol tudok, ez valahogyan visszatalál. Megható volt, amikor elkezdett kirajzolódni, hogy reális lehet az álmom. Azóta én is támogattam már olyan embereket, kezdeményezéseket, akik hasonló cipőben járnak, mint én annak idején. Az, hogy mennyire játszott szerepet a támogatás a mostani munkahelyem kiválasztásában, nem annyira tudom megmondani. Azt hiszem, azért mondanám, hogy nem, mert tényleg nem hittem, hogy lehetséges cél a Prezi. Azért pedig igen, mert nagyon jó inspiráló, különleges emberek között dolgozni.

Mit szeretsz a leginkább abban, hogy programozó lettél?
Annak idején nem tudtam, hogy ennyire hiányzik az életemből a kézzelfoghatóság. Alkotni nagyon szuper, készíteni valamit a nap végére. A programozás sokszor egy kreatív folyamat, tarkítva izgalmas, megoldandó problémákkal. Ami még nagyon jó, hogy ezek a folyamatok tervezhetőek. Van napi célom, heti, kétheti. Tudom követni, mivel hol tartok. Ez a korábbi életemben nem volt jellemző. Ott a legtöbb folyamat évekig tartott, sokszor a sötétben tapogatóztunk, és teljesen véletlenszerű életesemények befolyásolták azt, mennyire is sikeres egy-egy futó szál. Nehéz volt megtalálni, mi is a személyes hozzáadott értékem, és így igazán büszkének lenni arra. A programozásban azt is szeretem, hogy a tanulás szabad, a tudás pedig sokkal elérhetőbb, és azt is, hogy az informatikusok között dicsőséges dolog a tudásmegosztás, a tanítás. Nagyon „humán” szakma ez ilyen szempontból.

Eszedbe jutott már, hogy korábbi szakterületeden, a szociális munka során hogyan lehetne alkalmazni a szoftverfejlesztést?
Sok ötletem van, és sokfelé mozdultam már. Írtam már szoftvert, készítettem honlapot, oktattam már informatikát több szervezetnek, alapítványnak. Most is több projektem van, és mindenképpen szeretnék ilyesmit a jövőben is csinálni. Azt gondolom, most úgy tudok a legtöbbet és a legjobban segíteni, ha a szoftverfejlesztői tudásomat adom. Olyan dolgok ezek sokszor, amik megfizethetetlenek a szervezeteknek, a munkájukat azonban nagyon megkönnyítik. Van most egy elképzelésem, programozókat szeretnék összekötni közösségi projektekkel. Úgy látom, mindkét oldalról nagy az érdeklődés erre.