Ha hivatalosan akarnék fogalmazni, azt írnám, oktatásunk célja, hogy a résztvevők új ismereteket és készségeket szerezzenek a lehető leghatékonyabb módon. Az új ismeretek pedig folyamatosan fedjék le az aktuális piaci igényeket. És mindenki itt hagyná abba az olvasást. Mert épp a lényegről nem szólnék, arról, hogy mikor és miért nem fogsz utálni tanulni?


Nem szeretted az iskolarendszert? Nagyon kevesen szeretik.
Unalomig ismételt közhely, hogy egy csomó olyan dolgot nyomnak belénk, amire semmi szükségünk nem lesz az életben, ráadásul nagyon sok mindent kétszer is, általános- és középiskolában egyaránt. Még nagyobb baj, hogy az oktatási rendszer figyelmen kívül hagyja a motivációt. Nagyon kevés olyan iskola és tanár van, ahol (mondjuk) a biológia iránt nem különösebben érdeklődőket nem szekálják felelésekkel és dolgozatokkal, azokkal azonban, akiknek ez a kedvencük, külön is foglalkozik a tanár. De persze bármilyen más tárgyat is írhattam volna.


A gyerek (és a felnőtt) azt tanulja szívesen, ahol megvan a saját motivációja.

Ehhez jó tanárok és jó módszerek is kellenek persze. Még az is elképzelhető, hogy épp egy tanár miatt kezdesz érdeklődni egy tárgy iránt. Sőt. Ilyen lehet a matematika is, amelynek oktatása ma (legyünk őszinték) siralmas, ez a tárgy ugyanis döntően különbözik az összes többitől. Nem lehet bemagolni, nem lehet ledarálni, a felfedezés, a kaland és a rejtélyek világát kell megszerettetni a gyerekekkel. Nem véletlen az sem, hogy sok jelöltünkről, akik azt gondolják, ők nem jó matekosok, hamar kiderül, hogy kiváló logikájuk van és képesek könnyedén elsajátítani a programozási alapismereteket. Magyarul: egy motiváló és jó tanárral jó matekosok lehettek volna.

Az ember képes rövid idő alatt nagyon sok mindent megtanulni, ha megfelelő környezetben van, felkészült oktató vezeti és élvezetes kihívások várnak rá. Ami a legfontosabb: tudnia kell, hogy honnan hová akar eljutni, és miért. És hinnie kell benne, hogy képes lesz rá. A legfontosabb viszont, hogy legyen motivációja: egy új élet, vágy, álom, de lehet kényszer, elhivatottság, vagy épp a társadalmi elfogadottság iránti igény. Lehet pozitív, lehet negatív, de legyen erős.

Én magam négy évig tanultam németet, de még alapfokig sem jutottam el, pedig heti 6 órám is volt. Nem a képességemmel, nem a nyelvérzékemmel volt baj, de nem is a tanárokkal. Tudtam, hogy ha akarnám, menne, de nem akartam. Nem volt meg a motivációm. Mit kezdtem volna vele? Egyetlen német ismerősöm sem volt (ma se nagyon van), nem akartam németül olvasni, Németországba (vagy Ausztriába) költözni, nem akartam semmit sem a nyelvvel.


Bezzeg az angol!

Ahhoz ezer szállal kötődtem: az angol a programozás alapnyelve, minden jó dal szövege angol, amerikai filmek, utazások, ismerősök, egy csomó olyan dolog, ami motivált. És persze a tudat, hogy ha angolul jól tudok, bárhol megállhatom a helyem a világban. Később hasonló dolgok motiváltak a spanyol megtanulására egy dominikai utazás kapcsán. Egyszerűen kellett hozzá, hogy találkozzak spanyol ajkú emberekkel. Gyakorlatilag 3 hónap alatt felhoztam magam alapfokra úgy, hogy csak napi 1 órát foglalkoztam vele.

Én azért mentem mérnök-informatika szakra az egyetemre, mert imádtam programozni. Nem teketóriáztak: rögtön az első évben elvették a kedvem tőle. 14 éves korom óta nem programoztam olyan keveset, mint az egyetemi évek alatt. Csak azért csináltam mégis végig, mert tudtam, hogy ha megcsinálom, akkor a munkámmal stabil anyagi hátteret fogok tudni teremteni magamnak és majdani családomnak. Az öt egyetemi év borzasztó hosszú idő egy ilyen cél eléréséhez A közoktatás 12 évéről nem is beszélve. Milyen motivációim voltak az iskolaévekben? Gyermeki tudásvágy, kreativitás és a világ utáni érdeklődés. Ez volt az a motivációs tartalék, ami beültetett minden nap az iskolapadba. Miután ez elfogyott, csak a számonkéréstől való félelem maradt, az elvárásoknak való megfelelési kényszer, az osztálytársak általi elfogadottság. Senkinek nincs joga kimeríteni ezt a tartalékot!

Reggeli improvizációs játék a PROGmasters képzésén – motiváció, öröm, csapatmunka


Mi hogyan csináljuk? Milyen a jó módszer?

Olyan, ami képes a figyelmet és a tanulási vágyat folyamatosan fenntartani azáltal, hogy teret ad a kreativitásnak és gyakori sikerélményeket okoz. Ami erőt ad, és nem fárasztja az agyat, mert nem negatív stresszben tartja az embert, hanem várakozásteli izgatottságban. Az elégedettség és sikerélmény abból fakad, ha sikerül elvégezni valami olyat, amit előtte még sohasem, vagy csak sokkal hosszabb idő alatt.

Folyamatosan fenntartjuk jelöltjeinkben a már amúgy is meglévő motivációt, kisebb, de életszerű feladatok megoldásával, ahol egyértelmű a feladat célja. Ehhez olyan szituációkat kell teremteni, amelyben természetes marad az érdeklődés. Játszani mindenki szeret, legyen az társas-, egyéni-, vagy csapatjáték. Egy játékhoz nem kell sok minden: egyértelmű szerepek, szabályok, célok és eredményjelzők. A páros játékokban és feladatokban elsősorban az idővel versenyeznek, tehát saját magukat kell legyőzniük. Nem egymás ellen versenyeznek, és nem egyénileg. Ez nagyon jó, mert senki nem fogja vesztesnek érezni magát a végén.

Csak nyertesnek. Immár közel 80 végzettünk tudja igazolni ezt.
Büszkék vagyunk rájuk!

Filep Szabolcs
PROGmasters, alapító-ügyvezető