A képzésen egy visszahúzódó, ám szorgalmas lánnyal ismerkedtünk meg, aki jó matekos aggyal, könnyen teljesítette a feladatokat, jelenleg pedig a Stratis kft. junior fejlesztője, akivel a főnökei nagyon elégedettek. Volt képzettünket, Bámer Teodórát kérdeztük.

 
Az egyetemen egy bevezető tárgy kapcsán ismerkedtél meg jobban a programozással. Korábban, mondjuk gyerekkorodban, nem foglalkoztatott a kódolás?
Gyerekkoromban nem volt számítógépünk, 14 éves voltam, amikor kaptunk egyet öcsémmel közösen. A középiskolában nem tanítottak programozást, ezért nem is gondoltam rá, hogy akár én is tudnék programokat írni. Aztán az egyetemen volt egy bevezető programozás kurzusom. Itt C++ nyelven kellett egyszerű algoritmusokat megvalósítani. Az tetszett benne legjobban, hogy hasznos és működő dolgokat hozhatok létre. De nem mélyedtem el jobban a témában, hiszen nem informatikusnak készültem.

Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy karriert váltasz és programozó leszel?
Az egyetem elvégzése után nem találtam a végzettségemnek megfelelő munkát, így egy gyárban kezdtem el dolgozni minőségellenőrként. Közben a családom noszogatott, hogy keressek valami jobbat, és én is beláttam, hogy hosszú távon nem ezt szeretném csinálni. Megfogalmaztam a legfontosabb elvárásaimat a munkával kapcsolatban: szeressem, legyen érdekes és változatos, valamint jól lehessen keresni vele. Már közel fél éve álláskereséssel teltek a napjaim, az egyébként is kevés önbizalmam egyre csak fogyott, amikor szembejött velem a PROGmasters hirdetése. Úgy gondoltam, nincs veszítenivalóm.

Miért pont a PROGmasterst választottad?
Az állásgarancia és a soft skillek fejlesztése volt számomra a két leginkább meghatározó tényező. Sosem voltam jó a kapcsolatteremtésben és a nyilvános prezentációk tartásában. Jól hangzott, hogy olyan állásom lesz, amilyet szeretnék, és még ezen képességeim is fejlődhetek.

Nagyon hamar, negyedóra alatt megoldottad a felvételi feladatokat. Miket néztél át, hogyan készültél fel a felvételire?
A felvételire a PROGmasterstől kapott anyagokat olvastam végig, és megcsináltam az ajánlott gyakorló feladatokat. Ez elégnek bizonyult. 🙂

Végzett matematikusként, hogy élted meg, könnyebben ment neked a programozás, mint a többi kezdő képzett társadnak?
A többiek között is akadt olyan, akinek már volt az informatikához lazábban kötődő végzettsége. Emiatt sem éreztem úgy, hogy nagy előnnyel indulnék, mindannyian új dolgokat tanultunk a képzés során. Biztos volt olyan anyagrész, ami könnyebben ment nekem, mint a többségnek, és olyan is, ami nehezebben. A lényeg, hogy végig lelkes és motivált volt a csapat, és mind sikeresen végeztünk.

Mikor érezted először azt a képzés közben, hogy meg fogod állni a helyed szoftverfejlesztőként?
Tudtam, hogy a korábban végzetteknek már sikerült elhelyezkedniük és nincs velük gond. Ez a tény, a sikeres vizsgák és a mentorok pozitív visszajelzései mind megerősítettek abban, hogy én is meg fogom állni a helyem.

A képzés elvégzése után a munkába állás könnyen ment? Például könnyen beilleszkedtél az új helyre? Gyorsan belejöttél a munkába?
Szerintem könnyen beilleszkedtem a Stratis nagyjából 20 fős fejlesztői csapatába. Jobban szerettem volna hazai kis cégnél elhelyezkedni, mint multinál, és örülök, hogy ez sikerült. Az is jó volt, hogy eleinte céges belső projekteken gyakorolhattam, vagyis nem dobtak egyből a “mély vízbe”.

Ha voltak nehézségeid a munkába álláskor, mik voltak azok? Könnyen átlendültél rajtuk?
Kicsit tartottam attól, hogy nem leszek olyan ügyes, mint egy informatikus végzettségű kolléga, pedig nem kellett volna. És amiatt sem ér hátrány, hogy én vagyok az egyetlen lány a csapatban.

Mi volt az, amiben a PROGmasters képzése segített, a kódoláson kívül?
Mint már említettem, a soft skillek fejlesztése egy fontos szempont volt számomra, amikor a PROGmasters mellett döntöttem. Nem állítom, hogy most már nem izgulok, ha ki kell állnom emberek elé beszélni, de úgy érzem, sokat fejlődtem ezen a téren.

Milyen pozícióban dolgozol most és milyen feladataid vannak?
Junior Java programozó vagyok, többnyire kódolok. Gyakran meg kell értenem mások által készített programok működését, hogy be tudjuk építeni ezeket az általunk készített rendszerekbe. Mindig kapok visszajelzést a munkámról, amiből szintén sokat profitálok. Ezenkívül több érdekes technológiával is megismerkedhettem, amiről korábban nem is hallottam.

Mennyire tudod a mindennapokban hasznosítani a képzés alatt tanultakat?
Teljes mértékben.

Mit szeretsz a leginkább az új munkahelyedben? És abban, hogy programozó lettél?
Sok mindent szeretek: a rugalmas munkaidőt, a segítőkész kollégákat, a csapatépítő rendezvényeket, a családias légkört. Programozóként végre értelmes, értékteremtő munkát végezhetek, és közben még jól is érzem magam.