Java, programozás – mindennap használom ezeket a szavakat, pedig fél évvel ezelőtt azt sem tudtam, valójában mit takarnak. Aztán eldöntöttem, hogy megtanulok programokat írni….

Mindig szerettem a számítógépes játékokat, és mivel már egy ideje tovább akartam lépni a vendéglátásból, kitaláltam, hogy megtanulok programozni. Kis körülnézés, olvasgatás után kiszúrtam magamnak a Java nyelvet.

Először úgy képzeltem, hogy munka mellett, a szabadnapjaimon fogom képezni magam online anyagokból. Android programozást is tanulgattam, mert nagyon megtetszett és szintén Java nyelven alapul. Készítettem is saját alkalmazásokat, de főleg összemásolgatott mintakódokból, és nem is értettem nagyon, hogy mit csinálok. Éreztem, hogy ez nem több egy hobbinál, és így csak nagyon sok idő múlva tudnék pályát módosítani.

Nagyjából ekkor olvastam egy online cikket a pár hónapos, intenzív programozó tanfolyamokról. Arra gondoltam: „Itt a nagy esély arra, hogy megváltoztassam az életem – és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében”. Ekkor jött szembe a Facebookon a PROGmasters hirdetése. Láttam, hogy Java backendet tanítanak, ami engem a legjobban érdekelt, és a 3 hónapos hossz is megfelelőnek tűnt. Emellett az is megtetszett, hogy igazán családias hangulatúnak tűnt a képzés.

A tanfolyam előtt kaptunk egy felkészítő tananyagot. Választani lehetett Udemy-s videók és olvasható anyagok között. Mivel már korábban felmondtam, úgy gondoltam, itt a lehetőség behozni a lemaradásomat. Napi 10-14 órát tanulással töltöttem, végigvettem azt az anyagot is, amit nem kértek. Megcsináltam az összes feladatot, ami a videókban volt, és közben rengeteg kódot írtam, ami adott egy kis gyakorlatot. Mint kiderült, jól tettem: a képzés indulásakor már nem voltak hiányosságaim a többiekhez képest – legfeljebb az algoritmizálás területén, de úgy érzem, egész hamar sikerült ebben is felzárkóznom.

Most már túl vagyunk a „bemelegítő” fázison, eltelt az első öt hét. Minden reggelt fejlesztő játékokkal indítottunk, ami nagyon hasznos szociális skilleket épít, és igazán jó csapattá kovácsolt össze minket. Emellett nagyon sokat tanultam: technikát, elméletet, de legfőképp gyakorlatot.

A fejlődést talán egy példa mutatja legjobban. A tanfolyam előtt megnyitottam egy Eclipse-t, majd próbáltam kódolni – de az ötleteim nagy részét elvetettem, mert fogalmam se volt az összetettebb rendszerekről. Most leülök a gép elé, megnyitok egy IDEA-t, indítok egy Maven projektet, és megírok például egy egyszerű játékot – zenével, élvezhető logikai játékmenettel, 10-nél több osztállyal és unit tesztekkel.

Sokszor el is csodálkozom, hogy már ilyen teljesítményre is képes vagyok. Aggodalom viszont már nincs bennem, magabiztosan haladok előre. Úgy gondolom, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a tanfolyam elvégzése után munkába állhassak junior Java fejlesztőként.

A jövőben szeretnék több OOP nyelvet megtanulni, mert szerintem a most megszerzett alapokkal már sokkal gyorsabban fog menni egy új nyelv elsajátítása. Emellett az Android fejlesztés még mindig nagyon tetszik, mindenképp szeretnék azzal is jobban megismerkedni.